Tegnap a buszon utazva (szoktam azt is) elcsíptem egy mondatot egy tizenéves srác szájából. Nem tetszett neki ugyanis, hogy az egyik lány beleszólt a beszélgetésükbe, és azt találta mondani: "Menjetek a pi...ba, ti azért vagytok, hogy szüljetek".
Először nagyon felháborodtam ezen, bár a fiú mindeközben vigyorgott. De azután elgondolkodtatott ez a mondat.
Alapvetően emancipált nőnek tartom magam. Hiszem, hogy a nők és a férfiak egyenrangúak, még akkor is, ha más a testfelépítésük és a lelki terhelhetőségük. A hivatásom is azt mutatja, hogy nem gondolom, hogy alacsonyabb rangú lennék bármelyik férfinál. De talán így, majdnem 30 évesen, bennem is felmerült már, hogy vajon tényleg annyit bírok, mint egy férfi, és tényleg ugyanaz a funkcióm az életben, mint egy férfinak? Vagy eddig csak áltattam magam?
Például a napi stresszt sem tudom ugyanúgy kezelni, mint egy férfi. Ha valaki bejön a lelki gondjaival a főnököm (férfi) érzelmektől mentesen végig tudja hallgatni, és a beszélgetés után öt perccel már meg sem látszik rajta, hogy milyen komoly dolgokról volt szó az imént. Miközben én egy ilyen beszélgetés után hosszú időn át rágom magam a másik dolgain. Teljesen beleélem/beleérzem magam a másik helyzetébe, és hetekig próbálom nyomon követni, hogy mi történik a beszélgetés után.
És itt a gyerekkérdés... Én, aki nőként napi 14 órát dolgozom, este hullafáradtan már most is alig tudom elvégezni a házimunkát. Viccesen szoktam mondogatni, hogy sok mindent elmondtak nekünk lányoknak a teológián, hogy miért ne legyünk lelkészek, de azt kihagyták, hogy nekünk nem lesz lelkészfeleségünk, aki vacsorát főzzön és rendbe tartsa a lakást.
Szóval így harminc táján elgondolkodom időnként, hogy mennyire jó lenne, ha "csak" (és itt nem az anyák feladatait akarom lekicsinyelni) arra kellene gondolnom, hogy mit főzzek este vacsorára, és milyen színű legyen a babaszoba, ha eljön az idő. Talán én változom - és lehet, hogy a bennem élő még mindig emancipált nő most sikít - , de egyre inkább azt érzem, van némi igazság a tinifiú pimasz vagdalkozásában. Lehet, hogy itt az ideje, hogy csak azért legyek, hogy szüljek... :)
Normális esetben minden nőnek elérkezik az életében az a pillanat, amikor be akarja tölteni a nő legfontosabb feladatát, hogy gyermeket hozzon a világra. Tudod az a baj, hogy az a csak szócska odakerült:) Természetesen egy nőnek nagyon sok más feladata (is) lehet, de a legfontosabb a ma lesajnált, félretolt anyaság szerepének betöltése lenne.
VálaszTörlés